A jazz a hetvenes években - Rock Évkönyv,Zeneműkiadó Budapest,Sebők János,Mici Mackós Annás,Koncz Zsuzsa,Vörös Oroszlán,Miles Davis,Bitches Brew,Chick Corea,Herbie Hancock,John McLaughlin,Tony Williams,Wayne Shorter,Keith Jarrett,Anthony Braxton,Ornette Coleman,Tokyo Akiyoshi,David Murray,George Lewis,Pharoah Sanders,Archie Shepp,Elvin Jones,Charles Mingus,Európából Albert Mangelsdorff,Peter Brötzmann,Kenny Wheeler,Ralph Towner,Keirh Tipett,Japánból Yosuke Yamashita,Sadao Watanabe,Országos Rendező Iroda,Nemzetközi Koncertigazgatóság,Pege Aladár,Kőszegi Imre,Alba Regia,Magyar Hanglemezgyártó Vállalt,Pege Aladárnak,Szabados György,Magyar Zeneművészek Szövetsége,Bartók Béla,Gonda Jánosnak,Hungarian Jazz,Jazz Tájékoztatót,Aerd Farmer,Dexter Albert Mangelsdorff,Monteux Inventions,Down Beat,Gonda János,Nemzetközi Jazz Szövetségnek,Szakcsi Lakatos Béla,Babos Gyulával,Zbigniew Namyslowski,Jack Gregg,Vukán György,Bontovics Kati,Vukán Gyöergyöt,Csík Gusztáv,Deseő Csaba,Four String Tschaba,Bosko Petroviccsal,Tomsits Rudolf,Deák Tamás,Stark Tibor - kohlinka Blogja

Továbbiak »

Belépés

			kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen.			Szendrei Klaudia 1958.03.07 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

A jazz a hetvenes években

2009-07-20 17:59:06, hétfő

	Rock Évkönyv 1981. január-december Zeneműkiadó Budapest, 1982. Szerkesztette: Sebők János A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta. A jazz zene ismétlésének kezdete a Kedvencek régi kék színű kottagyűjtemény Jazz, Jazz című száma volt. Mint minden régi slágert, ezeket is a punkrácósok dolgozták át a filmeket, zenéket, írásokat végrehajtókkal együtt. Füstös vendéglő, alkoholgőz, félhomály, a zenekar zaklatott, ideges zenét játszik buja rögtönzésekkel - sokakban még ma is ilyen kép idéződik fel, ha ezt a szót hallják: jazz. Nem csoda: a 20. század nemzetközi zenéjévé vált előadási gyakorlat útját kialakulása - azaz a századelő - óta tévhitek, előítéletek, üldözések kísérik. De mi mutathatja jobban e zene életképességét, mint hogy ennyi tiltás, értetlenség ellenére néhány évtized alatt elterjedt az egész világon, s egyre többen ismerik fel, hogy a jazz a huszadik század lényeges zenei irányzata, a modern ember életérzéseinek kifejezője, gondolatébresztő, izgalmas muzsika? Szintézis és jazz-rock A jazz történetében szinte minden évtized változást, új stílust hozott. Swing, bebop. cool, free - egymástól élesen különböző, egymás ellenében született irányzatok: egy fa megannyi hajtása. A jazz ma már gyűjtőfogalom, tartalmazza mindazokat a jegyeket, amelyek fejlődése során alkotóelemeivé lettek. Egymás mellett él a blues és a rock, az akusztikus és elektronikus hangzás, a tonalitás és az atonalitás, a funkciós hangrend és a szabad harmóniaszerkezet, s mindez akár egy zenén belül. Ha a hetvenes évek legfontosabb változásait egy mondatban akarnánk megfogalmazni, akkor azt mondhatnánk, hogy megszűntek a stiláris kötöttségek, minden alkotóelem a kifejezés szabad eszközévé vált. A korábbi, ma is élő irányzatok mellett ez az új, szintézisre törő stílus határozta meg a hetvenes évek jazzének arculatát, megteremtve a muzsikusok számára a választás és az önkifejezés minden eddiginél szabadabb lehetőségét. Az összegező törekvések mellett az évtized másik új vonása a jazz-rock, más szóval a fúziós zene felfutása, majd hanyatlása volt. A kombinációra már a hatvanas évek végén történtek kezdeményezések a rock- és jazz-zenekarok részéről is, de a kulcsember Miles Davis, a korszakos lemez pedig a Bitches Brew lett 1970-ből. Ezen az albumán már mindazok megtalálhatók Davis együttesében, akik a jazz-rock útját tovább szélesítették, új sávokkal bővítették. Chick Corea, Herbie Hancock, John McLaughlin, Tony Williams, Wayne Shorter az évtized meghatározó egyéniségeivé váltak, akiknek nyomába követők ezrei léptek. Az elnyújtott, elektronikus hangzás, a szimmetrikus, állandó ütem, a bluesforma és - harmóniák, a soul fraezálás a jazz-rock alapelemeivé váltak - ám épp a szigorúbb és mechanikusabb formai kötöttségek miatt saját sémáiba merevedett ez a stílus és szükségszerű volt a hanyatlása. Ugyanakkor a jazz-rock a fiatalok tízezreit nyerte meg a jazz számára, akik zenei ízlésében épp ez a köztes műfaj keltette fel az igényt a magasabbrendű zenei formák iránt. Zene és szociológia Miképp minden zene, a jazz is meghatározott társadalmilag, sőt pillanatnyisága, improvizatív jellege miatt ez a hatás talán még erősebb is. A jazz-stílusok kialakulásának világosan kimutatható társadalmi előzményei voltak. A hatvanas évek forrongásai, mint például a néger polgárjogi mozgalom, a free jazz dühödt dinamizmusában öltöttek testet, s a hetvenes évek nyugodtabb, konszolidáltabb légköre nyilvánvalóban közrejátszott a jazz "lecsillapodásában". Ebben az időszakban nem születtek olyan forradalmi irányzatok, mint például korábban a bebop és a free voltak. Inkább átmeneti jelenségek váltották egymást: a hetvenes évek jazze melodizálta és strulturalizálta a hatvanas évek zenéjét. Már korábban elkezdődött, s most tovább folytatódott a jazz funkcióinak elkülönülése: élesen ketté vált az önkifejező, elvont és a szórakoztató vonulat. A kor társadami és filozófiai gondolatait megfogalmazó kreatív, progresszív irányzat már formai jegyek alapján is alig hozható közös nevezőre a csupán szórakoztatni akaró - mégoly mesterségbeli tudásra valló - stílusokkal. Sajátos, a jazz egyetemessé válásával párhuzamos jelensége volt az évtizeteknek a jazz és a világ különböző zenekultúráinak ötvöződése. Egyes amerikai, európai muzsikusok tudatosan kezdték alkalmazni zenéjükben az indiai, tibeti, afrikai, vagy éppen balkáni zene elemeit. Ezek a kísérletek (Keith Jarrett, Sun Ra, John McLaughlin) rendkívül izgalmas eredményeket hoztak és új lehetőségeket villantottak fel a kísérletező kedvű muzsikusok előtt. Ezzel együtt a jazz behatolt olyan országokba (India, Görögország) is, amelyek zárt zenekultúrái sokáig ellenálltak a külső hatásoknak. Egyre több helyütt rendeztek fesztiválokat, fejlődött az oktatás, a lemezkereskedelem lassan behálózza az egész világot, tehát mennyiségileg is jelentős a terjeszkedés. És mégis, a jazznek Amerikán kívül nem sikerült kitörnie kisebbségi helyzetéből. Ebből a zenéből a muzsikusok többsége épp, hogy a megélhetéshez szükséges létalapot elő tudja teremteni. A jazz által sugallt nonkomformista magatartásmodell ugyanis nehezen illeszthető a társadalmi mechanizmus beilleszkedést kívánó gyakorlatába. Ha most meg akarnánk nevezni az évtized legjelentősebb muzsikusait, akkor óhatatlanul a bőség zavarába kerülnénk. Bekövetkezett az, amire korábban aligha gondoltunk volna: megszűnt Amerika egyeduralma, az európai és a japán jazz fölnőtt az "eredeti" mellé, sőt bizonyos vonatkozásban kezdeményezőbb szerepet töltött be annál. Így hát a névsorba az amerikai - s még nem említett - Anthony Braxton, Ornette Coleman, Sam Rivers, Tokyo Akiyoshi, David Murray, George Lewis, The Art Ensemble of Chicago, MCoy, Tyener, Joe Zawinul, Pharoah Sanders, Archie Shepp, Elvin Jones, Charles Mingus mellé Európából Albert Mangelsdorff, Peter Brötzmann, Alexander von Schlippenbach, Jan Garbarek, Kenny Wheeler, Jon Christensen, Ralph Towner, Keirh Tipett, Japánból Yosuke Yamashita és Sadao Watanabe is odakívánkozik. A jazz Magyarországon Magyarországon sajátos, ellentmondásos formában jelentkeztek azok a tendenciák, amelyek a hetvenes évek nemzetközi jazzéletét meghatározták. Az még a hatvanas évek közepének, a legendás "Dália korszak" eredményeinek köszönhető, hogy a korábban az imperializmus válságtermékének bélyegzett és tiltott jazz átkerült a megtűrt, sőt olykor támogatott kategóriába. Megélénkült a jazzélet, együttesek alakultak, könyvek méltatták a jazz jelenstőségét, a rádió is nagyobb számban kezdett jazzt játszani, a hanglemezgyártó vállalat elindította a jazz antológia sorozatot - ám a várt kibontakozás adminisztratív nehézségek és a beatzene betörése miatt elmaradt, sőt a hatvanas évek második felében bizonyos megtorpanás jellemezte a magyar jazzéletet. A hetvenes években sok minden történt a jazzért, de ezek ellenére mindmáig nem tisztázódott kellőképpen a műfaj társadalmi helyzete és helye a kulturális életben. A jazz Amerikában az elnyomott tiltakozását, egyenjogúságát kifejezni vágyó zeneként született. Magyarországon nem élnek négerek, de annak, aki ezzel a műfajjal jegyzi el magát, harcolnia kell a fennmaradásáért, a művészi szuverenitásáért. Éppen ezért az évtized zenei eseményének számbavétele előtt szólni kell azokról a zenén kívüli tényezőkről, amelyek meghatározták, mi történt a hetvenes években a magyar jazzben. Ilyen probléma a zenészek megoldatlan társadalmi helyzete, szerződtetési rendszere, közvetítése. Egy magyar muzsikusnak zenészként és menedzserként egyszerre kell léteznie. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy előbb-utóbb egyik a másik rovására megy, s nem kétséges, melyikére. A magyar jazzéletben akad néhny megszállott, művészi elhivatottsággal dolgozó muzsikus, de a többség mellékállásban játszik jazzt, kénytelen alkalmazkodni a körülményekhez és igyekszik minél kisebb erőfeszítéssel eljutni a pódiumig. Ennek következménye a sok alkalmi társulás, hakni fellépés, a művészi ambíció megfogyatkozása és a színvonal stagnálása. Nagyon prózai, de alapvető szempont: a jazzt pénzért játsszák és pénzért hallgatják. Áru tehát, amelynek terjesztésével és forgalmazásával - mivel a magyar jogi szabályozók nem ismerik a menedzser fogalmát - nálunk kulturális intézmények foglalkoznak, meglehetősen felemás módon. Egy 1975-ben kelt hangversenyrendezési illetékszabály ugyanolyan adótarifát állapított meg a jazzre, mint a könnyűzenére. Ugyanakkor az évtized végén a kulturális szférában is érvényesülő takarékossági rendszabályok rentibilitást követelnek a jazz-koncertektől, ami a hangversenyek számának csökkenéséhez vezetett. Fokozza a nehézségeket, hogy a központi hangversenyrendező szerv, az Országos Rendező Iroda csak elvétve iktat hangversenyrendező koncerteket, s tetemes felárral vállalkozik arra, hogy művelődési házaknak közvetítsen jazz együtteseket. Ehhez járul, hogy a hazai piac szűk, néhány tízezerrre tehető azok száma, akik rendszeresen hajlandók áldozni ezért a zenéért. Így a kezdő, fiatal muzsikusok nagyon nehezen jutnak fellépéshez, csak kitartó munkával tudnak az ismertek körébe kerülni, s ez hamar elkedvetleníti őket. Kénytelenek könnyebb megélhetési forrás után nézni, vagy külföldre szerződni szórakoztató zenésznek. Enyhítené a helyzetet, ha a magyar jazzmuzsikusok bekapcsolódhatnának a nemzetközi vérkeringésbe. Ez nemcsak egzisztenciális, hanem szakmai, művészi vonatkozásban is serkentőleg hatna. A Nemzetközi Koncertigazgatóság azonban, amelynek feladata lenne többek között a magyar művészek külföldi kiközvetítése, nem foglalkozik piackutatással, hanem jó esetben áldását adja a beérkező szerződésekre. A muzsikusok személyes kapcsolatain múlik, hogy hol milyen lehetőségeket találnak maguknak. Az igazsághoz tartozik, hogy a magyar jazzmuzsikusokat - Pege Aladár és Kőszegi Imre kivételével - nem tartják számon az európai jazzéletben. Sem rangot adó fesztiválokon, sem magazinokban nem találkozni magyar zenészek nevével, s ennek csak kisebb mértékben oka a felkészülés vagy a kezdeményező készség hiánya. Meghatározóbb a szervezetlenség és a kiközvetítés sutasága. A magyar jazz hivatalosan nem kulturális exportcikk, vagy ha olykor elkerülhetetlenül mégis azzá válik, olyan esetek fordulnak elő, hogy Közép-Európa legrangosabb fesztiváljára, a varsói jazz jamboree-ra a kiküldi szerv popzenekart delegál Magyarország képviseletében. Önerejükből a muzsikusok legfeljebb vendéglátóipari megbízatásokhoz jutnak nyugaton - így keresi kenyerét a világ különböző országaiban számos tehetséges magyar jazz zenész. Ez azonban már nem a zene, hanem üzlet. Viszont meg lehet élni belőle. A médiumok A magyar jazz helyzetét nagymértékben meghatározza, hogy milyen formákban jelenik meg, s hogy a közvetítő közeg miképpen befolyásolja a műfaj jelenét. Mint ismeretes, a jazzban döntő szerepe van az improvizációnak, amit a muzsikus pillanatnyi kedélyállapota és a közönség reagálása egyaránt érint. Ezért a jazz minden más zenénél élőbb, közvetlenebb előadási gyakorlat, legautentikusabb megjelenési formája tehát a koncert. A magyar jazzélet ellentmondásosságára különösképpen jellemző, hogy a már említett hiányosságok miatt a hetvenes években egy közvetítő médium, a rádió vált a legnagyobb hangversenyrendező szervvé. A hatvanas évek végén a székesfehérvári Alba Regia jazzfesztivál volt az egyetlen nagyobb hazai rendezvény, a hetvenes években azonban már az egész országot behálózták a rádió által rendezett "jazz-hétvégék", "jazznapok". Debrecen, Nagykanizsa, Szeged, Miskolc többnapos fesztiváljai töltik be az űrt, ami a tulajdonképpeni koncertrendező szerv és a gyarapodó számú közönség igénye között támadt. Partnerül ajánlkoztak ehhez a helyi művelődési központok, s az évenként ismétlődő találkozók a jazz legjelentősebb eseményeivé váltak. A rádió tekintélye, s a fesztiválok országos visszhangja a helyi tanácsi és kulturális szerveket - legalább évente néhány napra - a jazz mellé állítja. A hangversenyek felvételeinek sugárzása pedig országos nyilvánosságot teremt, a rádió jazzműsorainak tetemes részét képezi. Ez a monopolhelyzet azonban - mint minden ilyen állapot - veszélyeket is rejt magában. Egyrészt a rádiónak a közönség toborzása miatt hovatovább az az érdeke, hogy az országban másutt, más formában ne rendezzenek jazz hangversenyeket. Másrészt lassanként egyetlen ember - a szerkesztő-műsorvezető - ízlése, munkabírása, ambíciója és összekötettései határozzák meg a két legjelentősebb fórumon, a rádióban és a fesztiválokon felhangzó jazz összetételét és minőségét. Harmadrészt a rádióban heti 5-7 órában megszólaló jazzműsorok bizonyos része a fesztiválokra érkező vagy ott szerepelt zenészek, együttesek kissé kampányszerűen leforgatott felvételeiből áll. Mindezek ellenére sem tagadható azonban, hogy a hetvenes években Magyarországon a rádió karolta fel a legnagyobb hatással a jazzt. A fesztiválokon az európai jazz számos kiválósága megfordult, s így a közönség élő képet kaphatott a jelenkori jazz különféle irányzatairól. Ha ehhez hozzávesszük a magyar zenészekkel készített stúdiófelvételeket, "A jazz világa", "A jazz története" és "A jazz a hetvenes években" című ismeretterjesztő sorozatokat is, akkor a legkevésbé a rádiónak tehetünk szemrehányást a jazz mellőzéséért. Még akkor is, ha műsoraitól - mivel szinte az egyetlen tájékozódási forrást jelentik - differenciáltabb, átgondoltabb és bővebb információkat várnának a jazz kedvelői a világ jazzéletének eseményeiről. A rádió után közvetlenül a televízió műsorpolitikájának elemzése következne, de ez az intézmény annyira nem tekinti feladatának a jazz-szel kapcsolatos igények kielégítését, hogy elemzés helyett pusztán ennek tényét lehet rögzíteni. Rendszertelenül, kiismerhetetlen módon tűnnek fel jazzműsorok a tévé képernyőjén. A tudatosság jeleit csak az évtized végén lehetett felfedezni, amikor a televízió külföldi fesztiválról készített sorozat közvetítésére vállalkozott. Hazai fesztivált csak egyszer ért ilyen kitűntetés. A jazz közvetítésében rendkívül fontos szerep hárulna a hanglemezgyártásra. Az improvizatív zenék teljes értékű rögzítése ugyanis kizárólag csak technikai úton lehetséges. A jazzmuzsikus életművét a hangfelvétel őrzi meg az utókornak, mint íróét a könyv. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalt a jazzt nem tartja kulturális terméknek, mert a jazzlemezek ugyanabban az árkategóriában szerepelnek, mint a magyar nóta és a popzene. A vállalat jazzlemez-kiadási gyakorlatát ezért elsősorban üzleti szempontok vezetik. Mivel azonban a jazz-lemezek eladási példányszáma nem haladja meg a rentabilitást biztosító 3-6 ezer darabot, kiadásukhoz nem fűződik érdek. Pedig a mennyiségi mutatók nem minden esetben jelzik objektíven egy műfaj életképességét. Tudatos, jól szervezett üzletpolitikával, az értékek kiválasztásával megfelelő piacot lehetne kialakítani, s akkor a hanglemezgyártás ösztönzőleg hatna a magyar jazz fejlődésére. Ehhez azonban szemléleti változás kellene. A hetvenes években mindössze 1-2 lemez készült magyar előadókkal, Pege Aladárnak például tíz évet kellett várnia második lemeze megjelenésére. Így a magyar jazz egy adott korszakának termése jórészt már születése pillanatában a múlté lett. Szabados György alapvető jelentőségű, 1975-ben kiadott Esküvő című lemezét 1981-ig nem követte újabb. Vétkes pazarlása ez a magyar szellemi potenciálnak! De ugyanúgy külföldi felvételekhez is csak elvétve és esetlegesen jut a hazai vásárló a valutakeret szűkössége miatt jazzlemezek importjára alig futja, a feketepiacon pedig csaknem az átlagfizetés egytizedéért vásárolható meg a jegyzett lemez. A vállalat érthetetlen módon nem él a licenc-átvétel lehetőségével sem, pedig az NDK, cseh, lengyel példa mintaként kínálkozik. A klubmozgalom A rádiós fesztiválok rendszeressé válása mellett a hetvenes évek magyar jazzének legjelentősebb fejleménye a jazzklubok hálózatának kialakulása és megerősödése volt. A jazzklub eredetileg olyan vendéglátóipari egységet jelöl, ahol estéről estére jazz szól. Nálunk a művelődési intézményekben, egyetemeken, ifjúsági házakban tartott ismeretterjesztő foglalkozásokat nevezik klubnak. Programjukban havonta általában két előadás és egy koncert szerepel. Rendszerint néhány lelkes jazzbarát vagy zenész szervezi és vezeti a foglalkozásokat az intézmények anyagi támogatásával. A hetvenes években 40-50 ilyen jazzklub szerveződött teljesen spontán, alulról jövő kezdeményezésként az ország különböző városaiban. Tulajdonképpen ezekben a klubokban zajlanak a jazz "hétköznapjai", a tagok ismerkednek a jazztörténet korszakaival, előadóival, hangszereivel, a legfrisebb lemezekkel, beszélgetésre hívnak muzsikusokat, olykor önálló hangversenyeket rendeznek. 1979-ben Tatabányán a Magyar Zeneművészek Szövetsége jazz szakosztályának kezdeményezésére megrendezték a klubvezetők első országos találkozóját. Már a tanácskozás megszervezése is jelentős eredmények számított, amin felbuzdulva a jelenlévők elhatározták, hogy megalakítják a magyar jazzklubok országos hálózatát. Hét vidéki központot jelöltek ki, amelyek vezetői később rendszeres találkozókon cserélték ki tapasztalataikat. Két év múlva Szolnok adott helyet az újabb tanácskozásnak. Ezen már jóval kevesebb klub képviselői vettek részt, ami a mozgalom lehetőségeibe vetett hit megingását mutatta. Mégis, fontos ajánlást fogadtak el a jelenlévők, egy, a magyar jazz továbblépése szempontjából nélkülözhetetlennek tartott önálló menedzser iroda felállításáról. A jazznak Magyarországon valójában a klubok az igazi bázisai, még akkor is, ha törzslétszámuk egyenként mindössze 30-50 között mozog. A klubtagok rendszeresen, intenzíven foglalkoznak a jazzel, tájékozódnak, igyekeznek magukat zeneileg képezni, tehát a mozgalom olyan öntevékeny művelődési közösségeket alakít ki, amelyek tudatosan közelítenek ehhez a zenéhez. Oktatás, szövetség, kritika Senki nem születik jazzmuzsikusnak, de nem is lesz belőle, ha nem sajátítja el a jazz formai jegyeit. Lehetőséget erre eddig a budapesti Bartók Béla zeneművészeti szakközépiskola jazz tanszaka nyújtott, amely zongora, trombita, szaxofon, harsona, dob, gitár és ének szakon képezte a növendékeit. Az elmúlt másfél évtizedben csaknem valamennyi fiatal, tehetséges zenész innen került ki. A jazz tömegbázisának megteremtéséhez azonban nem elegendő egy szakiskolai tanszak, éppen ezért nagy jelentőségű az a kezdeményezés, hogy 1981-től az állami zeneiskolákban központilag lehetővé tették a jazz fakultatív oktatását - hiszen hiányoznak a megfelelően kiképzett tanárok - , nemcsak a jazz iránti érdeklődés felkeltésében, hanem a zenetanítás kreatív módszereinek elterjedésében is nagy szerepet játszhat. A javaslat megfogalmazásában fontos része volt a Magyar Zeneművészek Szövetsége jazz szakosztályának és elnökének, Gonda Jánosnak. A szakosztály 1972-ben alakult, s bár az egyetlen hivatalos szerv, amely nevében a "jazz" szót viseli, mivel társadalmi alapon jött létre, szervezetileg keveset tehet a jazzért. Időnként bemutatókat szervez fiatal együtteseknek, kiadta a Who' s Who in Hungarian Jazz című angol brossúrát, évente háromszor Jazz Tájékoztatót jelentet meg tagjai részére, s néha külföldi előadókat lát vendégül. Legjelentősebb akciója a tatabányai művelődési központtal 1979-ben közösen szervezett kéthetes nemzetközi jazztábor lebonyolítása volt. A jazz szakosztály lehetőségeinek határai még égetőbben vetik fel a magyar jazz szövetség megalakításának szükségességét, amely otthont, státuszt adna a zenészeknek, szervezhetné életüket, tagokat toborozna s kialakítaná a támogatás törvényes kereteit. A jazz társadalmi nyilvánosságának megteremtéséért ugyancsak sokat tehetne a szaksajtó is. A feltételes mód használata itt nem véletlenszerű. A komolyzenei lapok a lehető legritkábban engednek be hasábjaikra jazzről szóló írásokat, önálló jazzújság többszöri kezdeményezés és a nagy közönségigény ellenére mindmáig nem indult be, így csak az ifjúsági és fővárosi lapok rendszertelen híradásai tudósítanak a jazz eseményeiről. Pedig információ és értékelés nélkül a minősítés és a kiválasztódás esetlegessé válik és belterjességhez vezethet. A szakma ilyen szempontból is légüres térben mozog. "Komoly" zenekritikusok érdeklődése nem terjed ki a jazzre, az a néhány újságíró viszont, aki foglalkozik ezzel, többnyire nélkülözi a kellő elméleti és gyakorlati ismereteket. A jazz szakosztály stencilezett tájékoztatója nem tudja pótolni a rendszeresen megjelenő, informatív és szakértő jazzlap hiányát. Jazz és közönsége A jazz különböző megjelenési formáinak és társadalmi helyének áttekintése után külön kell szólnunk egy, az eddigieknél nem kevésbé fontos kérdésről: a jazz és a közönség viszonyáról. Részben már érintett és részben itt nem részletezhető okok miatt Magyarországon soha nem volt tiszta, természetes felfutási lehetősége a jazznek. Elterjedését sok, zenén kívüli tényező befolyásolta, ezért szinte lehetetlen egzakt módon megragadni hatásának lélektani és szociológiai mutatóit. A tiltás ellenére már az ötvenes években kialakult egy olyan szűk jazzkedvelő réteg, amely külföldi rádióállomásokból, lemezekből próbált meg tájékozódni és titokban magánlakásokon hallgatott, vagy játszott jazzt. Új idők új zenéjét fedezték fel benne, de ennek inkább zenei s nem politikai motivációja volt. A rádióból állandóan ömlő tömegdalokkal, sekélyes táncdalokkal és népzenei dömpinggel szemben a jazz izgatott, feszült ritmikájával, szokatlan harmonizálásával, lendületével őszinte, nyílt emberi megnyilatkozásként hatott. A hatvanas években ez az érdeklődés már legális formákat ölthetett. Megnyíltak a határok, fejlődésnek indult az elektroakusztikai ipar, megélénkült a jazzélet: az évtized általános gazdasági és társadalmi prosperitása a jazzre is kihatott, mégha csak egy nem nagy létszámú zenész-, értelmiségi-,, műszaki réteget érintett is. A bontakozó magyar jazzélet kiteljesedésének útját aztán az évtized második felében elzárta a fiatalságot magával sodró beatzene megjelenése. Egycsapásra a beat lett a kor zenéje, nagy publicisztikai csatározások és össznépi viták kiváltója. A jazz néhány évig - a hetvenes évek elejéig - oppozícióba kényszerült, s csak akkor nyílt számára ismét nagyobb tér, amikor a beat első hulláma kifulladt, lecsendesedett, elveszítette korábbi progresszív, kollektív érzületeket kifejező tartalmát. A beaten nevelkedett fiatalok egy része új, bonyolultabb, őszintébb zenét keresett, s ezt sokan a jazzben találták meg. (Ugyanakkor a jazz is kétségtelenül tett engedményeket a rock elemeinek beépítésével.) A közönség-attitűd megváltozásának tehát igen nagy szerepe volt abban, hogy a hetvenes évek második felében a magyar jazz addig nem látott virágzásnak indulhatott. Másik okként a jazz szabadabb, kötetlenebb, nonkomformistább jellegét kell megneveznünk. A szigorú társadalmi viselkedésformák és az irányítás központosításának fellazulásával a fiatal közönség érzelemvilága és gondolkodásmódja viszonylag nagy területen talált közönséget a jazz lényegével. A magyar jazz először került abba a helyzetbe, hogy válaszolnia kellett a kihívásra, a megnövekedett érdeklődésre. A válasz tartalmát és intenzitását azonban erősen befolyásolta az, hogy a jazz közönsége összetételében és ízlésében meglehetősen heterogén. A hangversenyeken zenetanárok, egyetemisták ugyanúgy felfedezhetők, mint villanyszerelők, vagy csövesek. Műveltségben, kulturális háttérben is jelentős eltérések vannak a jazzkedvelők között. Jellemző viszont, hogy nem részük zeneileg képzetlen, s a komolyzene iránt érzéketlen. Intenzitását tekintve három körre osztható ez az érdeklődés. Az elsőbe a "fan"-ek, a rajongók tartoznak, akik szenvedélyesen gyűjtik a lemezeket, eljárnak a fesztiválokra, külföldi magazinokból tájékozódnak, esetleg maguk is zenélnek, mindenesetre tetemes összeget áldoznak szenvedélyükre. Ők valamiképpen önmagukat "valósítják meg" a jazzben. A második kategória alanyai a szimpatizánsok, akik el-eljárnak a koncertekre, megvesznek egy-egy lemezt, de ez inkább az afféle laza vonzalom, s nem létkérdés számukra. A harmadik körbe tartozók nem keresik szándékosan a találkozást a jazzel, de nem zárják el a rádiót, ha éppen azt sugároz. Néha elmennek koncertre a "légkör" miatt, ám nem szeretik, ha túl komoly dolgokkal terhelik őket. Van még egy negyedik kategória, amely azonban a másik hármat is érinti. Azok tartoznak ide, akik otthon, hifi berendezéseiken szuper körülmények között lemezről hallgatják a legnagyobb jazz sztárokat, s ilyenformán méltatlannak tartják, hogy egy magyar együttes fellépésére elmenjenek. Ez a passzió már biztos anyagi hátteret kíván. A jazz aktív közönségét két mozzanat kapcsolja össze: az, hogy városban laknak és fiatalok. A jazz mindig is a fiatalság köreiben hódított, s ez nem véletlen, hiszen nyitott a zene: állandóan változik, új és új elemekkel gyarapodik, kész a szokatlant is befogadni. Fejlődésének utóbbi évtizedeiben módosultak az együttes-játékon belüli arányok is: a szólista és kísérete hagyományos tagozódását az egyenértékűség váltotta fel, s ez demokratikus, informális gondolkodást kívánt. A jazz ugyanakkor liberális is: a játékosok tetszés szerinti ideig válhatnak ki szólókkal az együttesekből, ha utána zökkenőmentesen képesek visszailleszkedni a kollektívába. Az egyes országok kulturális hagyományainak és társadalmi berendezkedésének megfelelően a jazz esetenként eltérő módon fejlődött és különböző funkciókat töltött be. Magyarországon a jazz jelenleg művészi értékeinek elismertetésért küzd. Igazában soha nem volt képes olyan progresszív erőként föllépni, mint bizonyos időszakokban az irodalom, a film, vagy a képzőművészet. A jazz ügyei a legtöbb esetben megmaradtak az esetlegesség, vagy az ösztönösség szintjén, eszmei síkra elvétve terelődtek. A műfaj változatlanul a periférián köröz, de nemcsak rajta áll, hogy beljebb kerül-e. És végül: a zene Hol tart ma a magyar jazz? Ha vállaljuk a nemzetközi megmérettetést, akkor a mérleg felénk eső serpenyőjébe nem sok kerül. A hazai jazz-élet nincs hatással Európa jazzmuzsikájára, sőt a népi demokratikus országok között is több (Lengyelország, NDK, Csehszlovákia) erősebb szervezettségű és tudatosabb jazzéletet mondhat magáénak. A magyar jazzében végbement változások, ha néhány év késéssel, de a magyar jazzben is érződnek. A swing háttérbe szorult, a jazz-rock átmenetileg teret nyert és megbízhatóan tartotta helyét a main stream. Nem véletlen, hogy legkevésbé a free és avantgarde törekvések jelentkeztek: ez összefüggésben van a műfaj társadalmi helyzetével és lehetőségeivel, valamint küldetés tudatának hiányával. Az európai zene hagyományából következően a hangszerek közül a zongora áll az élen, míg fúvósokból és az úgynevezett egyéb hangszerekből kevesebb muzsikus választ magának kifejező eszközt. A maegyar jazz-zenészeket legátfogóbban két vonás jellemzi: meglehetősen jó manuális készség és a kreativitás, az önállóság hiánya. Az előbbi elegendő ahhoz, hogy valaki látványos sikereket érjen el mindig adott formákhoz és struktúrákhoz alkalmazkodó játékával. Az utóbbi nem feltétlenül zenei tehetség függvénye, sokkal inkább a koncepciózus gondolkodásé, önálló szemléleté, egyáltalán: nyitott értelemé. Magyarországon valójában sok a jó jazz-zenész, de vagy nem vállalkoznak, vagy nem kényszerülnek a lemondásokkal terhes műhelymunka, a belső elmélyülés követelményének elfogadására. Enélkül viszont nehezen születik művészet. Magyarországon az első számú sztár, s külföldön is legismertebb magyar muzsikus Pege Aladár. Sok világhírű zenésszel (Aerd Farmer, Dexter Albert Mangelsdorff) játszott már együtt állandó zenekarán kívül. A bőgő virtuóza, rendkívüli muzikalitással és improvizációs készséggel megáldott muzsikus, aki nagyszerű érzékkel illeszkedik a különféle formációkba. Igazi main stream zenész. Zeneszerzőként és programadó muzsikusként kevésbé jelentős: mintha túlságosan igazodna az éppen divatos stílusokhoz. Monteux Inventions című, 1970-ben megjelent nagylemezén még free elemekkel és népzenei feldolgozásokkal (az utóbbihoz azóta sem lett hűtlen) kísérletezett, de az évtized végén már jazz-rockot is játszott. Nemzetközi szenzációt keltett bemutatkozása is az 1980-as Bombay-i nemzetközi fesztiválon. 1981-ben a legjelentősebb jazz szaklap, az amerikai Down Beat a nagyobb figyelmet érdemlő tehetségek kategóriájában az első helyen emelte ki, ilyen elismerés még nem ért magyar muzsikust. Gyökeresen ellentétes mentalitású és irányultságú zenész Szabados György, a magyar avantgarde jazz első számú képviselője. Számára a jazz a 20. század lényeges jelensége, a magyar jazz pedig a megyar kultúra része. A magyar muzsikusok közül Szabados fordult a legintenzívebben és legkövetkezetesebben a népzenéhez: a pentatóniát a tizenkétfokúsággal ötvözte, a hagyományos jazzritmust a magyar népzene kiegyenlítő asszimetrikus ritmikájával felcserélve ő teremtette meg a mindeddig egyedül autentikus magyar jazzt. 1972-ig kvintettjével elnyerte a spanyolországi San Sebastian-i fesztivál free kategóriájának első díját. 1975-ben megjelent mindmáig egyetlen lemeze, az Esküvő, amely a magyar népzene, a free jazz és a kortárs zene elemeit vegyítette. Az évtized végén már a rádió sem mellőzhette fesztiváljairól, így addig nélkülözött publicátása megnőtt. Triójának elmélyült, koncentrált előadásmódja mindannyiszor mély rezonanciát vált ki a közönségből, sikere egy tudatosan vállalt nemzeti program elismerését is jelentette. Gonda János sokoldalú tevékenységével vívott ki magának előkelő helyet a magyar jazzéletben. Vezetője a jazz tanszaknak, elnöke a jazz szakosztálynak (egyben alelnöke a Nemzetközi Jazz Szövetségnek), szerzője alapvető jazz-könyveknek, zeneszerző és előadóművész egyszemélyben, aki talán a legtöbbet tette a magyar jazz elismertetéséért és elfogadtatásáért. Elsősorban muzsikusnak tartja magát, de pályája rendhagyóan alalult: az évtized első felében még együttesben játszott, második felében már csak szóló fellépéseket vállalt. Két hanglemez készült vele: az 1976-os Sámánének a szextett játékát őrzi, az 1980-as Vonzások és választások zongoradarabjait tartalmazza. Gonda rendkívül tudatosan építkező muzsikus: világa a blues-ban és a swingben gyökerezik, de felhasználja a modern kompozíciós zene eszközeit is. Írt filmzenét, színházi kísérőzenét, szimfónikus jazz-kompozíciókat, legújabban pedig egy jazz-mikrokozmosz kidolgozásán fáradozik. Szakcsi Lakatos Béla, a legtöbbet koncertező és legnépszerűbb muzsikusok közé tartozik. Nagy sikereket ért el a Rákfogó majd az Új Rákfogó együttesekkel, az évtized végére pedig Babos Gyulával megalakította a Saturnus együttest, amellyel lemez is készült. Szakcsi sokoldalú, ösztönös zongorista: játékát alapvetően a swing hatja át, de ez szerencsésen elegyedik a modernebb elképzelésekkel. Különösen szépen játszik balladákat. A Saturnus együttesben jazz-rockot ad elő, virtuozitása itt kevésbé érvényesülhet. Kőszegi Imre a legfoglalkoztatottabb jazzdobos lett az évtizedben. Pege Aladár együttesével tört be az élvonalba még a hatvanas években, majd a hetvenes évek közepén megalakította saját együttesét, amelyben az ütőhangszerek vitték a vezető szerepet. Szinte minden jelentősebb magyar muzsikussal játszott. Igen aktív, szervező, ambiciózus zenekarvezető. Többször járt külföldön, utóbb nemzetközi kvartettjével, amelyben a lengyel Zbigniew Namyslowski szaxofonozott és az amerikai Jack Gregg bőgőzött. Rangos fesztiválokra kaptak meghívást, s egy nyugatnémet lemezcég albumot készített velük, ez volt az első lemeze a saját neve alatt. Kőszegi több stílusban otthonos, nem kísérője, hanem egyenrangú részese a zenének. Legközelebb talán mégis a modern swing áll hozzá, ami korszerűbb formában alkalmazza a jazz hagyományos alapütését és lüktetését. Vukán György, mint zongorista a vezető magyar jazzmuzsikusok egyike. Képzett zenész, aki zeneszerzőként is jelentős: filmzenéket is írt. A Vukán-Berked-Jávori/Kőszegi trió a magyar jazz talán legösszeforrotabb formációja, gyakran énekel velük Bontovics Kati, a legjobb magyar jazzénekesnő. A rádió általában Vukán Gyöergyöt kéri fel a fesztiválokra szervezett nemzetközi alkotóműhelyek vezetőjévé, ilyenformán sok neves zenésszel játszott együtt. A rádió gyakran műsorra tűzi hosszabb lélegzetű kompozícióit, de lemez még nem készült vele. Lírai, intellektuális alkat. Csík Gusztáv kifinomult technikájú zongorista. Sokféle stílussal kísérletezett, legeredményesebben a swinges jazz-örökzöldek feldolgozásaival. Az évtized közepének egyik legkipróbáltabb együttese a Csík-Fogarasi-Jávori trió volt lendületes main stream produkcióival. Hanglemezt is készítettek. Deseő Csaba a jazzban szokatlan hangszert választott: a mélyhegedűt. Újból és újból megszervezte saját együttesét, de szívesen vállalt szóló szerepeket is. A hagyományos swinget később a jazz-rockkal váltotta fel. Az MPS lemeztársaság Four String Tschaba címmel adta ki lemezét, amit itthon Ultraviola című albuma követett. Gyakran játszik együtt a kítűnő jugoszláv vibrafonossal, Bosko Petroviccsal. Tomsits Rudolf a kevés magyar trombitás legjobbika. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján együttese a legösszeforrottabb magyar zenekarnak számított, külföldi fesztiválokon is sikerrel szerepeltek. Együttesét fiatalokból szervezte újjá, s jazz-rockot kezdett játszani. 1980-ben elvállalta az újvidéki rádió bigbandjének vezetését. Deák Tamás folyamatosan kísérletezik a zenei szempontból oly fontos állandó magyar bigband fenntartásával. Rajta kívül Vukán György és Stark Tibor vezetett átmenetileg nagyzenakarokat, amelyek működtetése a jelenlegi szervezeti keretek közt sok nehézségbe ütközik. Nem kedvezett az évtized az énekeseknek sem. Ténylegesen csak a már említett Bontovics Kati és Berki Tamás (aki Lublinban versenyt nyert) jelenléte érdemel említést. A hetvenes évek bizonyos átrétegződést hoztak a magyar jazzben. Egyes idősebb, a swing idejében vezető szerepet betöltő muzsikusok visszavonultak (Garay Attila), mások háttérbe szorultak (Kovács Gyula), vagy a vendéglátóipart választották (Beamter Jenő). A hatvanas évek végén jelentkezett fiatal generáció megerősítette helyét a középmezőnyben, de a hetvenes évek második felében már erőteljesen jelentkezett az újabb nemzedék is. Közülük három olyan együttesről kell említést tenni, melyek pályafutása - így, vagy úgy - modell értékűnek tekinthető. A legnehezebb utat a Binder együttes választotta: népzene elemeket is felhasználva, a kortárs jazz avantgarde törekvéseit integrálva önálló hangzás megteremtésére törekedtek. A jazz tanszakról kikerülve az együttes-játék hegemóniáját valósították meg, igen tudatos, a megkomponáltság és a szabad rögtönzések harmonikus arányát megteremtő szerzeményeikben. A tehetségek tagokból álló Dimenzió együttes a jazz-rockban vélte megtalálni a hozzá legközelebb álló stílust. Szerzeményeiken erősen érződik a Weather Report és Chik Corea hatása. A zenekar vezéregyinisége a kitűnő szaxofonos, Dés László. A Dimenzióval 1981-ben lemez is készült. A fiatal zongoristák legtehetségesebbje Füsti Balogh Gábor, aki 1979-ben megnyerte a lengelországi Kaliszban rendezett nemzetközi zongoristaversenyt (a magyar zongorista-utánpótlás erejét jelzi, hogy a második és negyedik helyen is honfitársunk végzett). Bámulatos muzikalitás és rögtönzőkészség jellemzi játékát, de a tudatos, alkotói koncepció hiánya miatt mindmáig nem találta meg a képességeinek leginkább megfelelő stílust. Az évtized közepén a Kis Rákfogó együttesben jazz-rockot játszott, az 1981-es debreceni jazznapokon viszont a Füsti-Lakatos kvintettben lendületes hard bop számokkal fordított hátat önmagának. Állandó partnere Lakatos Antal, az egyik legtehetségesebb, s egyre több formációban szívesen látott szaxofonos. Népszerűsége miatt nem hagyhagyjuk említés nélkül a dixilandet sem, bár ez a stílus voltaképpen egy halott korszakát kívánja feltámasztani a jazznek. Magyarországon két kitűnő együttes próbálkozik ezzel eredményesen. A Benkó Dixieland több, min húsz éve játszik együtt, s ez rendkívüli teljesítmény. A másik dixi zenekar Szegeden működik Molnár Gyula vezetésével. Mindkét együttesnek több lemeze jelent meg. Nem lenne teljes a kép a vidéken működő együttesek felsorolása nélkül, jóllehet, ezek a zenekarok nem töltenek be vezető szerepet a magyar jazzban. Fontos viszont fennállásuk a helyi jazzélet szervezésében, s közönségbázis kialakításában. Debrecenben dr. Kiss Ernő együttese, Szegeden a Hulin együttes és Szaniszló János, Szekszárdon Kelemen Endre, Miskolcon Balogh Gyula, Veszprémben a Nyitrai-trió, Nagykanizsán Beke Árpád mutat erre jó példát. Ennyi név: nem sok, de mindenképpen szebb reményekre jogosít annál, mint ahol a magyar jazz jelenleg tart. Az új évtizedben eldől, hogy a reményekből mi válik valóra. Turi Gábor

0 komment , kategória: Rock Évkönyv 1981.

Címkék: ismeretterjesztő, nyilvánosságának, kiteljesedésének, hanglemezgyártás, jazzmuzsikusokat, viselkedésformák, tapasztalataikat, differenciáltabb, harmonizálásával, elfogadtatásáért, strulturalizálta, legautentikusabb, legtehetségesebb, zongoradarabjait, elismertetéséért, gondolatébresztő, szerzeményeikben, szentháromsággal, nonkomformistább, feldolgozásaival, kezdeményezésére, feldolgozásokkal, elhivatottsággal, szuverenitásáért, gondolkodásmódja, válságtermékének, legintenzívebben, üzletpolitikával, magatartásmodell, összekötettései, jazzmuzsikájára, szakosztályának, fennmaradásáért, székesfehérvári, követelményének, vendéglátóipari, főnixes Mici, szentháromsággal indulva, babiloni korokat, biblia történetéből, jazz zene, punkrácósok dolgozták, zenekar zaklatott, szót hallják, egész világon, huszadik század, modern ember, jazz történetében, funkciós hangrend, szabad harmóniaszerkezet, zenén belül, hetvenes évek, Rock Évkönyv, Zeneműkiadó Budapest, Sebők János, Mici Mackós Annás, Koncz Zsuzsa, Vörös Oroszlán, Miles Davis, Bitches Brew, Chick Corea, Herbie Hancock, John McLaughlin, Tony Williams, Wayne Shorter, Keith Jarrett, Anthony Braxton, Ornette Coleman, Tokyo Akiyoshi, David Murray, George Lewis, Pharoah Sanders, Archie Shepp, Elvin Jones, Charles Mingus, Európából Albert Mangelsdorff, Peter Brötzmann, Kenny Wheeler, Ralph Towner, Keirh Tipett, Japánból Yosuke Yamashita, Sadao Watanabe, Országos Rendező Iroda, Nemzetközi Koncertigazgatóság, Pege Aladár, Kőszegi Imre, Alba Regia, Magyar Hanglemezgyártó Vállalt, Pege Aladárnak, Szabados György, Magyar Zeneművészek Szövetsége, Bartók Béla, Gonda Jánosnak, Hungarian Jazz, Jazz Tájékoztatót, Aerd Farmer, Dexter Albert Mangelsdorff, Monteux Inventions, Down Beat, Gonda János, Nemzetközi Jazz Szövetségnek, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyulával, Zbigniew Namyslowski, Jack Gregg, Vukán György, Bontovics Kati, Vukán Gyöergyöt, Csík Gusztáv, Deseő Csaba, Four String Tschaba, Bosko Petroviccsal, Tomsits Rudolf, Deák Tamás, Stark Tibor, Berki Tamás, Garay Attila, Kovács Gyula, Beamter Jenő, Weather Report, Chik Corea, Füsti Balogh Gábor, Lakatos Antal, Benkó Dixieland, Molnár Gyula, Kiss Ernő, Szaniszló János, Szekszárdon Kelemen Endre, Miskolcon Balogh Gyula, Nagykanizsán Beke Árpád, Turi Gábor,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]